notes on a tour

  Majdnem pontosan 28 éve létezem ezen a földön…
  Anya sokszor elmesélte, milyen volt a születésem. Persze csak azokat a részeket, amik számára szalonképesen elmesélhetőek voltak. A többit, mint oly sok értékes és hasznos információt a létezés és élet tényszerű eseményeiből a „secret-danger” felirattal megbillogozva igyekeztek láthatatlan szőnyegek alá söpörni elődeim.
  Apa félt, izgult, fogalma sem volt, hogy is kéne viselkednie. Tudta, hogy fejem már beékelődött a szülőcsatornába, de nem volt anya mellett. Egy nappal később a monitoron mutatott kis, ráncos, vörös, nagyfejű lény látványától és a felelősségtől ijedten mégis furcsa melegség futott át rajta és kettesével véve a lépcsőfokokat menekült a kórházból a szabad levegőre.
  Mindig a lét szerelmese voltam. Ajándékként kaptam ezt az attitűdöt. Talán választottam valahol régen, nem tudom… Mindenben ösztönösen kerestem és feltételeztem a jót és szépet. Magam akartam adni a világnak, az emberiségnek, a környezetemnek.
  Majdnem pontosan 26 éve tudom, hogy létezem ezen a bolygón. Az azóta eltelt idő alatt többször megszülettem egy-egy valódi pillanatra. Anya és apa – és ki tudja, még hányan – már együtt vajúdott értem újra és újra, nem tudtak segíteni, sokszor nem is voltak jelen, csak tudták, hogy érkezem, vártak mindig, ha egyre fáradtabb mosollyal is, de unhatatlan. Csak ezek csillag-emlékeim a rózsaszín felhők fölötti ég sötét vásznán. A pontokba szedett önéletrajz.
  Már nem elég a lét adta szabad szív… ízlelem, hallgatom… látni akarom… értem is, hogy mi a különbség lét és élet között… mi a pillanat és meddig tarthat, ha akarom… akarom…
  Pontosan egy éve akarom…